You are currently viewing Virágcsokor a vázában

Virágcsokor a vázában

Eddigi bejegyzéseim gyakran szóltak a növényekről, amiket a lakásunkban tarthatunk és szépségük mellett jó élettani hatásukat is élvezhetjük. Most is aktuális a téma, mert nagy örömünkre szolgál, hogy zsendül a természet, így gondoskodásunkkal részesei lehetünk az újjászületésnek.

Piros muskátli az ablakban

A kint és bent határán, az ablakpárkányokon, teraszokon és a kerti virágágyásokban lelhetjük örömünket.Ez mind szép és jó, de most a lakás dekorációban jól alkalmazható vágott virágok csodás szépségéről szeretnék írni.

Egy virágcsokrot előszeretettel használunk érzelmek, hangulatok kifejezésére és így bármely eseményt ezzel ünnepélyesebbé tehetünk. Az egyes fajtákhoz kötődő üzenet kicsit elhomályosodott már, de azért nyomokban felismerhető és élünk is vele.

Egy szál piros rózsa egy üvegpohárban

Így például mindnyájan tudjuk, hogy a piros rózsa az izzó érzelmeket szimbolizálja, a fehér liliom pedig az ártatlanságot eszünkbe

Néhány szál fehér liliom
Árvácska

Az árvácska a hűséget a sárga rózsa boldogságot, barátságot, tartós szerelmet stb. Forrás:jelenti

Sárga rózsa

Tulajdonképpen minden virágcsokor egy egy virágkompozíció, amit érdemes gondosan megtervezni. (Példaképeink lehetnek ezen a téren a Japánok az ikebanával) Fontos, hogy a mérete, a virágok mennyisége színe fajtája arányos legyen a helyiséggel, miben elhelyezzük és megfelelően illeszkedjen az asztal méretéhez is.A váza kiválasztását a csokor határozza meg.

 

Egy szál virág számára az egyszálas, vagy a hosszú-nyakú váza a legkézenfekvőbb, bár, ha mást szeretnénk, segítségül hívhatunk egy virágrendező tüskét, vagy oázis tűzőhabot, amivel érdekesebbé tehetjük a végeredményt. Figyelni kell a stabilitásra, mert egy kis alapterületű magas váza könnyen fölborul. Sokszor vaskos aljjal javítani lehet a súlyponton, de ha szükséges, egy egy szép folyami kaviccsal is megoldhatjuk a problémát.

Az öblös vázákba virágcsokrot szoktunk tenni. Bátran válogathatjuk a színeket fajtákat, mert nem lehet elrontani, a különbség csak annyi lehet, hogy szép lesz-e a végeredmény, vagy gyönyörű!

Mivel a vágott virág annyi örömet okoz, érdemes kisebb praktikákkal meghosszabbítani az élettartamukat. Állott csapvízbe tegyük a csokrot és minden nap adjunk neki friss vizet, egy kevés cukrot citromlét tegyünk a virág mellé. A szárakat éles késsel ferdén vágjuk le, hogy minél nagyobb felületen szívhassa föl a táplálékot a növényünk. A víz alá kerülő leveleket csípjük le, nehogy a vízben megposhadjon.

Jó szívvel ajánlom mindenkinek azokat a lakásdekorációs eszközöket, amik a természet egy darabját hozzák a közelünkbe, mert itt nem lehet tévedni és biztosak lehetünk a sikerükbe. Egy korábbi bejegyzésemben már írtam a lakásunkban tartott cserepes  növényenyekről.

Tipp!

Ha tetszett a bejegyzés és az otthoni rendezkedésben elakadtál, akkor szívesen ajánlom a figyelmedbe az Ötletelés című ajánlatomat.

ötletelés csomag címlap