Cica, akivel összebútoroztál, lassan, észrevétlenül
A macskaajtón közlekedik a cica

Cica, akivel összebútoroztál, lassan, észrevétlenül

Egyre gyakrabban döntenek úgy a családok, hogy életüket egy kisállattal gazdagítják, aminek jelentős befolyása van a lakásunk berendezésére is, amire általában nem számítunk.

Foto: Baranyai Dóra

Cica a gombolyaggal című kép jelenik meg a képzeletünkbe, amit kicsit szégyenkezve, de élvezettel fogadunk, viszont a valóságnak nincs köze a giccshez, tehát tartsunk cicát!

Az, hogy miért olyan fontos a lelkünk számára az édes látvány na cica, és a mellé társuló puha tapintás, az nem tudjuk, viszont azt tapasztalhatjuk, hogy egy népszerű téma a cicatartás, és minden ezzel kapcsolatos téma.

Azért foglalkozom most vele én is, mert közvetve ugyan, de érintett vagyok a témában. Így látom, és tapasztalom, hogy nagyon komoly befolyással bír a lakberendezésre ez a lakótárs. Mert ha összebútorozunk vele, akkor alkalmazkodni kell hozzá, tiszteletbe tartva tudomásul venni a szokásait, sőt életteret, bútort biztosítani számára

Üvegablakba hehyezett macskaajtó
A macskaajtón közlekedik a cica forrás: www.ablakszerviz.hu/macskaajto

ELŐSZOBA

Először is szeret ki-be járni, és aki ezt tudja biztosítani, annak egy macskaajtót érdemes a bejárati ajtajára,vagy ablakába beszerelni.

Az örvendetes dolog, hogy megfogja az egeret, de, ha a konyhaasztalon marad valami finom ennivaló, vagy a terített ebédlőasztal egy pillanatra gazdátlan marad, akkor az ősi vadászösztön legyőz minden betanított szabályt, tehát mindent le kell takarni, ami a macska számára csábító lehet.

ÉTKEZŐ,TOILETT

HÁLÓ

Biztosítani kell neki etető és itató tálat, lehetőleg mosható burkolatra elhelyezve, úgy, hogy az elengedhetetlenül fontos alomtáltól jó messze legyen, szellős helyen, úgy, hogy közvetlen napsütés ne érje. (Nálunk a kutyától való távolságtartást is szem előtt kell tartani) És persze a nyugalmat is biztosítani kell számukra a nyugodt étkezéshez.

NAPPALI

Természetesen a fekhelyéről sem szabad megfelejtkezni, amit nem biztos, hogy birtokba vesz, mert egy fotel, vagy a gazdi ágya lehet, hogy kényelmesebb, de a lehetőségét biztosítani kell neki.

A körömkarbantartás kaparófája is hozzá tartozik a berendezéshez, ami a saját jól felfogott érdekedben érdemes kialakítani, mert különben a bútorkárpiton fogja a körmét élesíteni.

Tudjuk, hogy rendkívül játékos állat, aki nagyon ügyesen tud ugrálni, érdemes egy szoba részt játszótérnek kialakítani, ahol nyugodtan ugrálhat, mászkálhat.

A DESSZERT (A SZALON)

Végezetül ne felejtkezzünk el a növényekről. Egyrészt a mérgező szobanövényeket tartsuk távol tőle, másrészt tudnunk kell, hogy szeret füvet rágni, és szüksége is van az emésztésének hozzá.

ÉS A RÁADÁS

Macskázás után (simi, alom ürítés stb.) mindig kezet kell mosni! A megfelelő orvosifelügyeletet, komolyan kell venni! Oltás rendeszeresen, oltási könyvbe bejegyezve pecséttel. Féreghajtás, bolha, kullancs és egyéb élősködök távoltartása. Ha álapotos van a családban, akkor különös figyelmet kell fordítani a fentiekre! Figyelmedbe ajánlom a Zállatorvos youtube csatornáját, ahol sok fontos információra szert tehetsz.

Please follow and like us: