Otthonunk kialakításakor – hasonlóan életünk más területeihez – nekünk is aktívan tennünk kell azért, hogy mélyebben kapcsolódjunk ahhoz, amit létrehozunk. Így tud valódi örömet okozni nekünk.
Ehhez szeretne néhány fogódzót nyújtani ez a bejegyzés.
Próbáljunk tevékeny részesei lenni otthoni környezetünk alakításának, és higgyünk abban, hogy már maga a folyamat is hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat otthon.
1. Gondozom, tehát vagyok – növények az otthonunkban
„Gondozom, tehát vagyok” – olvastam egy szobanövények jótékony hatásáról szóló cikk címében, és nagyon találónak érzem.
A növények látványa önmagában is kellemes része lehet az otthonunknak, de van itt még valami: gondozunk valamit. Figyelünk rá, ápoljuk, és észrevesszük a változásait.
Ha pedig tehetjük, egy csokor friss virág is egészen egyszerű módja annak, hogy valami élőt és folyamatosan változót hozzunk a környezetünkbe.
Ezért a növényeket mindenképpen azok közé az egyszerű eszközök közé sorolnám, amelyekkel tehetünk a saját jó közérzetünkért.
2. A meglepetés – váratlan fények és hangok
Ez egy gyerekkori történettel kezdődik.
A szüleim építészek voltak, és nagyon rajongtak a finn építészetért. Emlékszem, egyszer fültanúja voltam egy felnőttek közötti beszélgetésnek, amelyben valaki arról mesélt, hogy Finnországban járt, és egy mosdóban zene szólt.
Zenélő mosdó valahol egy távoli országban!
Gyerekként ez borzasztóan izgatott. Vajon milyen zene szól? Mitől szólal meg? Amikor valaki belép, vagy mindig szól?
Arra gondoltam, hogy ezt egyszer én is meg fogom valósítani.
Ma már technikailag mindez nagyon egyszerű. Elképzelek például egy kis mozgásérzékelős eszközt, amely akkor szólal meg, amikor valaki belép a hatósugarába.
Nem is maga a technika az érdekes, hanem a váratlanság. Egy hang, egy fény vagy egy apró effekt, amely kizökkent a megszokottból, és egy pillanatra vidámabbá, érdekesebbé teszi a hétköznapi helyzetet.
3. Komponáljunk hétköznapi szertartásokat!
Miért ne használhatnánk fel egy sokszor embertelennek minősített technikát éppen a saját jó közérzetünk érdekében?
Mi lenne, ha egy egyszerű hétköznapi eseményt – például a hazaérkezést vagy az otthonról való elindulást – kis performanszként komponálnánk meg?
Egyszerűbben fogalmazva: szervezhetnénk köré egy szertartást, amelynek hang- és fényeffektusok is részei lehetnek.
Belépünk az előszobába, megszólal néhány ütem Vivaldi, közben felgyullad egy kis fény, amely a családi üzenőfalat világítja meg egy kedves szöveggel vagy képpel.
Elinduláskor pedig jöhet akár a Carmina Burana egy baromi dinamikus részlete.
Miért ne?
Az okoseszközöknek nem csak praktikus feladatokat kell ellátniuk. Használhatjuk őket arra is, hogy játékot, hangulatot és egy kis szertartást vigyünk a hétköznapjainkba.
4. Nevezetes pontok az otthonunkban
Milyen látvány fogad bennünket, amikor hazaérünk? És mit hagyunk magunk mögött, amikor elmegyünk?
Gyerekkoromból ehhez is kapcsolódik egy emlékem.
Egyszer a nyári szünetből úgy érkeztünk haza, hogy a kedvenc babáinkat és játékainkat sorba állították az előszobában, mintha ők várnának és fogadnának bennünket.
Nagyon jó érzés volt. A mai napig emlékszem rá. Így még a nyaralás szomorú vége is egy kicsit vidámabb lett.
Felnőttként természetesen nem feltétlenül játékokra gondolok. Lehet bármi, amire jó érzéssel nézünk.
Tulajdonképpen mindannyian ösztönösen kialakítunk ilyen pontokat. Kitesszük gyermekünk vagy unokánk fényképét, egy rajzot, egy szívünknek kedves tárgyat.
Mi történik, ha ezt egy kicsit tudatosabban tesszük?
Megkomponálhatjuk például, hogy amikor a családdal leülünk kávézni – vagy éppen egyedül kényelmesen megiszunk egy teát –, milyen képeket látunk a szemközti falon. Mi legyen az asztalon? Van-e olyan tárgy, amely kellemes emléket idéz fel?
Nem feltétlenül új dolgokra van szükségünk. Sokszor elég más figyelemmel fordulni ahhoz, ami már megvan.
5. Manualitás – készítsünk valamit a saját kezünkkel!
A kézműves tevékenységek szerencsére újra divatossá váltak a (túl)civilizált világunkban.
Ma szinte minden tárgyat készen kapunk. Nem vagyunk rákényszerítve arra, hogy a kezünkkel dolgozzunk meg értük. Eleink életében ez természetesebb volt: hímeztek, fontak, faragtak, javítottak és készítettek tárgyakat.
A kézzel végzett alkotás ráadásul sokszor társasági esemény is volt.
Ma ezt részben a workshopokban, klubokban és közös alkotóprogramokban találhatjuk meg újra.
Sokan erre rögtön azt mondják:
„Nincs kézügyességem.”
Pedig nem feltétlenül kell különleges kézügyesség.
Ilyen lehet például a bútorfestés. Elkészíthetjük tökéletesen simára, hogy szinte vadonatújnak tűnjön a bútor az általunk választott színben – vagy akár mesterségesen kopottra is festhetjük, ha éppen az esik jól a szemünknek.
Egy másik egyszerű lehetőség a párnavarrás. Maradék textilekből színes párnákat készíthetünk, és magunk állíthatjuk össze, milyen színekre, mintákra és hangulatra vágyunk.
Érdemes kipróbálni.
Nemcsak az elkészült tárgy lehet fontos, hanem maga az elkészítés folyamata is. És ha később ránézünk arra a párnára vagy bútorra, már történet is kapcsolódik hozzá: mi készítettük, talán valakivel együtt, egy bizonyos időszakban.
Otthonunk nemcsak attól válik a sajátunkká, amit elhelyezünk benne, hanem attól is, amit csinálunk benne.
Az otthonosság érzése már a hazaérkezés pillanatában elkezdődhet. Erről írtam részletesebben a Megérkezés – mikor kezdjük azt érezni, hogy otthon vagyunk? című cikkemben.