Az utcán járva-kelve elgondolkodtál már azon, hogy a szembejövő emberek milyen otthoni környezetből jöttek? Nem biztos, hogy az öltözködés harmóniában van az otthoni stílussal. Nehézkesebb eszközökkel valósítjuk meg a lakásunk berendezését mint az öltözködésünkét. Szószerint is és átvitt értelemben is.
Éppen ezért kifejezőbb, könnyedebb mert reflexszerű döntések előzik meg a megjelenésünket.
Egy ruhadarab nem kerül annyi pénzbe, mint egy bútor és nem is annyira nehéz, hogy segítség nélkül ne tudnánk könnyedén hazavinni.
Az öltözködés eszközeivel rövid időn belül kifejezhetjük egy-egy élethelyzethez, programhoz való viszonyunkat, míg a lakókörnyezetünkkel ez nehézkesebb, lassabb.
A stílus és az életvitel kapcsolata
Nyilvánvaló hogy más környezetet tartozik egy egy elegáns kis kosztümöt hordó hölgy és egy öltönyt viselő ügyvéd mögé, mint egy komoly tudományos munkát végző filozófus mögé mint egy tornatanár mögé.
Ebben a megközelítésben még szót sem ejtettünk a környezetünk kialakításával kapcsolatban egy másik rétegről amit nem is annyira praktikum, hanem a személyes történetünk családunk múltja emlékeink határoznak meg.
Öt stílus, öt különböző életérzés
(a stílusokat nem művészet történeti értelemben használom hanem köznapi értelemben) a bohém az öltözködés után érdeklődési kört temperamentumot képzeljünk a különböző stílusok mögé.
Bohém
Érdeklődő vibráló személyiség még a legmegszokottabb sétából is egy érdekes formájú kaviccsal tér haza gyertyafénynél szeret beszélgetni és kuckós színes takaróba szeret olvasni és közbe zenét hallgatni.
Rusztikus mediterrán stílus:
Visszafogottabb anyaghasználatú natúr vagy patinás, mázolt, nem újszerű bútorokkal, kő cserép használati tárgyakkal körülvéve. Nagy étkezőasztal mellett, népes társasági életnek helyt adva világos terekkel jellemezhető valahol egy félreeső helyen egy függőággyal.
Eklektikus stílus:
Egy ilyen stílus úgy foglalható össze hogy az ott lakók történetének elmesélése folyamatában, fejlődésében, ahogy az élet tollba mondja tárgyakkal az ott lakók családi közösségének az életét. Az érzelmi töltet az összekötő erő és csak másodlagosan a formai megjelenés.
Minimál:
A legfegyelmezettebb stílus az összes közül. Az összefogott egységes felületek lehetőséget nyújtanak, sőt feltétlenül szabják, hogy prémium minőségű anyagokkal magas szintű kivitelben készüljenek el a berendezések. Itt önmagában az anyag használata a dekoráció, ami semmilyen slamposságot nem visel el. Ezek az enteriőrök helyszínei lehetnek félig hivatalos társasági, reprezentatív eseményeknek is. Elegáns visszafogott légkörű stílus.
A letisztult tágas terei nyugalmat sugároznak segítik a koncentrálttá tenni az ott élőket, mert a sok részlet nem köti le a figyelmet
Modern:
Olyan letisztult formavilágot elevenít meg ami szerethető és emberi. Gondosan megválogatott iparművészeti tárgyakkal képzőművészeti alkotásokkal.
Látható, mívesen megmunkált nemes, natúr fa felületekkel fegyelmezett, de letisztult formarendben.
Mit árul el rólunk a tárgyakhoz való viszonyunk?
A fentiekből kiderül hogy jelentős különbség van hogy a különböző stílusokat mennyi tárggyal jellemezhetünk. Ez a jelenség személyiségünk a különbözőségét is szemlélteti.
Több kérdés is felmerülhet:
• Sok vagy kevés tárgy között érezzük jól magunkat?
• Valóban igaz számunkra, hogy a kevesebb több?
• Egy tárgyat a szépsége miatt tartunk magunkhoz közel?
• Vagy azért, mert emlékek kapcsolódnak hozzá?
Az önmagunknak feltett kérdésekkel, és az azokra adott válaszokkal kerülünk közel magunkhoz.
Ennek köszönhetően válhat az otthonunk hiteles háttere az életünknek ami erősíti a magabiztosságunkat.
A fentiekből következik, hogy egy kavicsot, valaki azért is teheti látható helyre, mert egy
• romantikus tengerparti séta alkalmával találta meg,
• gyönyörű tárgynak látja
• geológus létére egy speciális erezetet látott meg rajta
• egyszerűen túl üresnek gondolta annak a polcnak a szélét, ahova tette
• rájött, hogy meg tudja támasztani vele a mellette leborulni készülő könyveket.
Mind más indíttatás ugyanannak a tárgynak az elhelyezése mögött. Ugyanaz a tárgy egész különböző történetekkel.
A stílus változhat velünk
Az idő folyamán, ahogy élethelyzetünk, családi állapotunk, korunk változik úgy természetes dolog, ha környezetünk, stílusunk is fejlődik velünk. Gondoljunk csak az öltözködésünkre, akkor rögtön nyilvánvalóvá válik!
Ne a stílushoz keressük az embert!
Ha van türelmünk elgondolkodni a fentieken és figyelemmel kísérjük a saját és környezetünk életét akkor rájövünk hogy belülről építkezve érlelődik meg a saját stílusunk és akkor eljutunk ahhoz hogy a lakásunk szépsége nem cél hanem végeredmény Ne a stílushoz keressük az embert